diákok

Sok jó ötlettel jelentkeztek a miskolciak

A Miskolci Ötletmaratonra 49 fő regisztrált, közülük 40-en nyújtottak be ötletet – voltak, akik többet is. A szervezők most rendszerezik az elképzeléseket – például összevonják a hasonlóakat –, hogy május 6. és 8. között az állampolgárok megtalálhassák a számukra legszimpatikusabbakat és csapatokat alkotva kidolgozhassák őket 48 óra alatt.

A szervező Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület, Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület, a Részvételi Pontok Hálózata és a miskolci önkormányzat két hónapig várta a jelentkezéseket. Az állampolgárok hozhattak ötleteket, vagy regisztrálhattak csapattagnak, akik a Miskolci Ötletmaraton – Fesztivál és verseny 48 órában című rendezvényen kidolgozzák az elképzeléseket a megvalósíthatóságig.

Az látszik, hogy két „típusa” különböztethető meg a jelentkezőknek. Egyrészt akik egyedül indulnak neki az ötletmaratonnak, másrészt pedig voltak, akik egy konkrét ötlet mentén már kvázi kész csapattal regisztráltak: formális és informális közösségek. A legfiatalabb jelentkező 12 éves és saját ötletet is megálmodott, míg a legidősebb 80 feletti kortalan állampolgár.

Molnár Aranka szakmai koordinátor hozzáfűzte, hogy ezek a május 1-ig tartó regisztráció alatt megismert emberek, de könnyen elképzelhető – sőt már ígéret is érkezett rá –, hogy hoznak magukkal potenciális társakat, akikkel csapatba verődnek.

A jelentkezések másik nagy tapasztalata, hogy számos ötletet megfogalmaztak az aktív miskolciak. Molnár Aranka elmondta, a szervezői csapat átnézte a jelentkezéseket.

„Rájöttünk, hogy ez az ötletszám rettenetesen magas: 39 lett az első szűrés után!” – utalt arra, hogy ebben már nincsenek benne azok az elképzelések, amelyeknek a gazdái nem tudnak részt venni a rendezvényen. E nélkül sajnos nem tudták befogadni az ötletüket, mert gazdaként személyesen prezentálni kell azt, illetve meggyőzni a többieket, hogy csatlakozzanak hozzá. Számukra lehetőséget biztosítanak majd a város más részvételi programjai.

Olyan gondolatok is akadtak, amelyek már egyébként létező kezdeményezéseket tűztek ki célul maguk elé, mint például az idősek egyetemének létrehozása.

Ezt követően a szakmai stáb elkezdte összevonni az azonos vagy nagyon hasonló ötleteket. Példaként megemlíti Molnár Aranka, hogy három, a Szinvával kapcsolatos elképzelés is beérkezett, ezeket összegyúrták egybe. „Még így is 22 darab ötletnél tartunk” – folytatta.

Magán a Miskolci Ötletmaratonon – a tervek szerint – 10 csapat áll majd össze a résztvevőkből, akik ennek megfelelően 10 ötletet dolgoznak ki. És hogy milyen jellegű koncepciók érkeztek?

A szervezők végül öt nagyobb kategória szerint csoportosították a beérkezett ötleteket. Többen kulturális és közösségi terek kialakítását, valamint tartalommal megtöltését célozták – például a kisavasi Amfiteátrumra vagy egy ifjúsági közösségi tér létrehozására gondoltak.

Megjelentek a különböző korosztályokat célzó, szociális jellegű ötletek is; említhetjük itt a fiatalokat, és a kismamákat támogató elképzeléseket.

Fontosnak bizonyultak a miskolci ötletgazdák számára a környezetvédelmet, életminőséget javító kezdeményezések. Megjelent szemétszedő akciókról szóló, szemléletformáló terv és az extrém sportok sem maradtak képviselők nélkül.

A digitális közösségekre, az internet és a média tudatos használatára is gondoltak az állampolgárok. Van, aki a városunkba látogató külföldi hallgatók érdeklődését szeretné felkelteni, más okos várost építene, de érkezett konkrét ötlet az internet- és médiafogyasztási szokások fejlesztésére is.

Végezetül „más utakon” fantázianév alatt említi Molnár Aranka szakmai koordinátor azt a kategóriát, amelybe olyan ötletek kerültek be, mint a Miskolc testvérvárosi kapcsolatait egyéni kapcsolódásokká alakító elképzelés.

Május 6-án ilyen háttérrel kezdődik majd el a Miskolci Ötletmaraton, hogy annak 48 órája alatt a megvalósíthatóságig dolgozzák ki az aktív miskolciak a számukra legszimpatikusabb ötleteket.