Nagy lökést adott nekik az ötletmaraton

A Szebb Miskolcért csapata már megvalósuló alapötlettel érkezett az I. Miskolci Ötletmaratonra. Önkéntes szemétszedő-szemléletformáló akciókat szerveznek a városban, hogy kicsit megtisztítsák a közterületeket. Az ötletmaraton segített nekik ezt továbbgondolni, stratégiát építeni, nem mellesleg több új együttműködést indítottak el a rendezvénynek köszönhetően.

A végül második helyezést elért csapat eléggé céltudatosan érkezett az I. Miskolci Ötletmaratonra: egy olyan ötlettel, aminek már a megvalósítása is elkezdődött és kész, négyfős teammel, akik ezt továbbgondolhatják.

Ebből a szempontból az ő helyeztük speciális, hiszen nem kellett más állampolgárokkal együtt dolgozniuk, esetleg kompromisszumok árán beépíteni egyéb elképzeléseket is a saját ötletükbe.

Kalydy Barnabás, a Szebb Miskolcért-kezdeményezés ötletgazdája gyorsan hozzáfűzte, hogy az sem jelentett volna problémát számukra, ha valaki csatlakozik hozzájuk. „Kreativitással megoldottuk volna” – mondta.

Saját elképzeléseik mentén haladhattak mentoruk segítségével. „Sok mindent kidolgoztunk, amiket korábban nem. Nagyon örültem, hogy végre rá tudtuk szánni az időt. Egy elkezdett, de nagyon kezdetleges kezdeményezés volt a miénk” – vázolta a 48 órányi közös gondolkodás irányvonalait.

Megszületett egy éves terv, aminek nagyjából minden második hetére szemétszedést ütemeztek be. Olyan ötletekkel is színesítették a működésüket, mint néhány speciális akció, például a „szemétszedés pirosban”. Voltaképpen olyan fejjel is gondolkodtak, hogy mivel tudnák még jobban megmozgatni az embereket, felhívni magukra a figyelmet.

„Minden olyasmire igyekeztünk kitérni, amiket eddig reflexből csináltunk: például a toborzás-csapatépítés módja vagy a jelenlét a közösségi médiában” – részletezte Kalydy Barnabás, majd hozzáfűzte, hogy erre számítottak, amikor regisztráltak az ötletmaratonra: „rengeteg új ötletre”, amelyek fejlesztik a Szebb Miskolcért-kezdeményezést.

Emellett az együttműködéseket emelte ki az ötletgazda. A Miskolc Városi Diákönkormányzattal több közös projektben gondolkoznak, illetve az egész rendezvényhez csatlakozó támogatókkal is hosszútávon terveznek egymással, akárcsak a város önkormányzatával.

„Szerintem az ötletmaraton nélkül is elboldogultunk volna, mert elkezdtük megvalósítani az elképzelésünket már előtte is. De azóta sokkal tudatosabban és tervezettebben haladunk a céljaink felé” – összegezte tapasztalataikat.

Végezetül arra is kitért Kalydy Barnabás, hogy az elnyert összeggel elsősorban az akciók megvalósítását támogatják majd. Arról sem feledkeznek meg, hogy Palágyi Máté, a Bohemian Betyars zenekar hegedűs-énekese a banda nevében egy fellépést ajánlott fel nekik, így érik egy miskolci „szemétszedő fesztivál” megrendezése is.

„A Miskolci Ötletmaraton zseniális volt. Mint egy nyári tábor. Nagyon remélem, hogy évente egyszer tényleg lesz ilyen program. Rengeteg új, érdekes és értékes embert ismertünk meg” – zárta a beszélgetést.

A Szebb Miskolcért következő szemétszedő akciója június 3-án, az Avasi kilátó környékén lesz, 16 órai kezdettel.

forrás: https://minap.hu/cikk/nagy-lokest-adott-nekik-az-otletmaraton