Megmutatnák a városrészek „fűszerét”
A rendezvény egyik fő célját, az állampolgárok közös gondolkodását, kompromisszumkészségét jól példázza a Miskolci Erőleves csapata. Négy olyan ember állt össze egy projektterv kidolgozására, akik alapvetően négy különböző ötlettel érkeztek a 48 óráig tartó rendezvényre.
Egyikük, Szabó Zoltán mesélt nekünk a folyamatról, ami a harmadik helyet érő projekttervig vezetett. Felidézte, hogy volt, aki felnőtt játszóteret szeretett volna, másik társuk egy dombágyás ötletét hozta be, Zoltán maga a város egy régi hiányosságát, adatbázist szeretett volna a miskolci fákról, míg a negyedik csapattag a saját városrészét, Észak-Kiliánt népszerűsítette volna.
Ők négyen végül összedugták a fejüket, és „az lett a kompromisszumos ötlet, hogy mindenki elképzelése befér egy városrészi rendezvény helyszínére” – mondta Zoltán, hozzátéve: a többi elem nem feltétlenül kötődik szorosan az Észak-Kiliánhoz, ezért kiterjesztették az ötlet egy kvázi útmutató elkészítésére.
Ennek pedig az a lényege, hogy az adott városrészek hogyan tudnak egy programsorozat részeként bemutatkozni, a helyi értékeket feltárni és erősíteni a lakosok identitását. Ez lenne a Miskolci Erőleves, egy „recept”, ami a lokális „fűszereket” ismertetné meg másokkal. Azt a pluszt, ami különlegessé teszi az adott városrészt, amit többnyire csak az ott élők ismernek, de ők nagyon.
A munkafolyamatra úgy emlékezett vissza Zoltán, hogy az jól működött. Alapjáraton azért, mert „erős jobbító szándékkal bíró emberek áldozták erre a hétvégéjüket” – mint fogalmazott. Emellett kiemelte, hogy „egy félreérthető mondat, egy hangos szó vagy pikírt megjegyzés nem volt. Teljes harmóniában és békességben ment a dolog”.
A harmadik helyezéssel százezer forintos kezdőlökést kaptak a tervük megvalósításához. A pilotot Észak-Kiliánban tervezik megrendezni, erről már egy másik csapattag, Jakab Zsolt mesélt.
Különböző „tereket” hoznának létre a bemutatkozáshoz, amik bizonyos tematikákat képviselnek. Példaként megemlítette Zsolt a zöld udvart, „amibe beletartozik minden olyan zöldség, ami előfordul a városrészben” – legyen szó a környék fáiról, a lakók kiskertjeiről, dombágyásról vagy bármilyen környezetközpontú kezdeményezésről.
Lehetne gasztroudvar a környék étel-ital különlegességeivel, termelőivel, vagy a helyi kulturális értékeket bemutató rész. „Nekünk huszonhét udvarunk van” – fűzte hozzá Zsolt Észak-Kilián kapcsán. Ez jó nagy szám, úgyhogy felvezetésként „elő-eseményeket” terveznek majd, amin egy-egy udvar vesz részt.
Mindenesetre a cél változatlan: a helyi, városrészi értékek bemutatása, a tapasztalatokból pedig útmutatót írni Miskolc más körzetei számára – hogy az ő fűszerük is bekerüljön a Miskolci Erőlevesbe.
forrás: https://minap.hu/cikk/megmutatnak-varosreszek-fuszeret