Miskolcra csábítanák az erasmusos hallgatókat

Az I. Miskolci Ötletmaraton legtöbb kihívást tartogató elképzelései közé tartozott a „Miskolc üdvözli Európát” című projektterv, amely olyan Erasmus+-programban résztvevő diákokat célozna meg, akik nagy eséllyel még soha nem hallottak városunkról. Szász Norbert ötletgazda először egy egyetem nemzetközi irodájában gondolkodott el azon, hogyan lehetne elérni, hogy a szívesen utazgató külföldi hallgatók éppen ide látogassanak.

Norbert azt vette észre, a nagy számban Budapestre érkező egyetemisták többsége nem jut el vidékre, vagy ha igen, akkor teljesen véletlenszerű, hogy Magyarország mely részeit fogja végül megismerni. Ha viszont ezek a fiatalok lehetőséget kapnának arra, hogy szervezett keretek között nézzenek körül Miskolcon, máris bátrabban választanák ezt az úti célt.

A terv valóra váltása persze széleskörű együttműködést, valamint az előkészítés és a kivitelezés terén is egy nagyobb csapat munkáját igényelné. Bár Norbert egyedül érkezett a Miskolci Ötletmaratonra, az ott töltött három napon ideiglenesen többekkel is együtt gondolkodhatott a lehetőségekről.

A megvalósíthatóságra vonatkozóan a mentoroktól is pozitív visszajelzést kapott: úgy látták, hogy a projekt jó eséllyel válhatna önfenntartóvá. A pénzügyi alapok megteremtését például nagyban szolgálja, hogy az Erasmusra az egyetemek eleve kapnak támogatást az Európai Uniótól, aminek egy részét a programokra – akár utazásra és szállásra – lehet fordítani.

Egy ilyen projektben idővel minden szereplő érdekeltté tehető: az egyetemek segítséget kapnak a programszervezésben, a fiatalok élményekkel gazdagodnak, a Miskolcra irányuló figyelemből pedig nemcsak a turizmussal foglalkozó helyi vállalkozások, hanem maga a város is profitál. Utóbbi népszerűsítése már akkor elkezdődne, amikor megkeresik a felsőoktatási intézményeketés felmérik a hallgatók igényeit. Ennek része lenne egy általános bemutató a természeti szépségekről, látnivalókról, vendéglátóhelyekről.

E szerteágazó projekt elindulásához és sikeréhez elengedhetetlen a kapcsolatépítés, amelynek első lépése volt az ötletmaraton. Szász Norbert örömmel látta, milyen sokan éltek a lehetőséggel, hogy terveiket a közösség elé tárják, de kicsit sajnálta, hogy ezek egy részét csak a jelenlévők ismerhették meg.

Az ő esetében a legerősebb visszajelzés Varga Andrea alpolgármestertől érkezett, aki vállalta, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosít a város foglalkoztatási paktumának résztvevői előtt, valamint a saját képviselői alapjából 50 000 forinttal támogatta az ötlet megvalósítását.

A különdíj felhasználásáról Norbert elmondta, még egyeztetést igényel, de gondolt rá, hogy készülhetne egy tájékoztató kiadvány azon szereplők számára, akik érdekeltek lehetnek a projekt létrejöttében. Hiszen minden azon múlik, hogy ők mekkora fantáziát látnak benne.