Napjainkban egyre fontosabb téma a klímaváltozás. Generációktól függetlenül, többen és többen aggódnak azért, hogy milyen Földön kell együtt élnünk. A Fridays for Future világszerte diákok millióit mozgatta meg – Miskolcon is ott ültek a Széchenyi szobor lábánál és más helyeken – egy olyan témában, amire a „boomerek” legyintően mondják: nem is érthetik, mert „még fiatalok”. A klímaszorongás azonban általános, a mai fiatalok éppen olyan érettek és tettre készek az általuk fontosnak vélt ügyek kapcsán, mint azok, akik attól félnek, hogy milyen hatással lesz a környezetükre, ha fák helyett egy akkumulátor gyár nő ki a földből a szomszédjukban.
A II. Miskolci Ötletmaraton idén a „klímaváltozással fut versenyt”, ami kapcsán számos kétkedő, sokszor elszomorítóan negatív felütésű komment jelent meg a Facebookon. Visszatérő gondolat, hogy oly’ sok más, az éltünket érintő ügyhöz hasonlóan valaki másra mutogatva várják, kérik számon az emberek a megoldást.

Vegyünk példát a fiatalokról! Sokan megfeledkeztek róla, milyen erő rejlik az egyénekben, még inkább a közösségekben, és hogy anélkül is hatással lehetünk a világunkra, hogy látványosan megváltoztatnánk azt. Az idealista mondás az apró lépésekről igenis igaz. Ha egyre kevesebb embernek lesz a csalódástól vezérelt első mérges gondolata az, hogy „én úgysem tudok tenni semmit”, akkor idővel jöhetnek a látványos eredmények is.
A II. Miskolci Ötletmaraton célja összehozni a hasonló gondolkodású embereket: akik úgy érzik, szívesen tennének egy hűvösebb, zöldebb, jobb levegőjű és egészségesebb Miskolcért a maguk szintjén. Van is egy jó ötletük, hogyan járulhatnak ehhez hozzá egyéni-közösségi szinten, vagy csak megtetszik nekik valaki más elképzelése és szívesen dolgoznák azt ki mentorok segítségével, más miskolciakkal együtt egy megvalósítható tervvé.

Hogy aztán ezt a kis projektet elvigyék magukkal és a közvetlen környezetüket egy kicsit élhetőbb hellyé tegyék általa. Saját maguk, vagy a közösségük erejéből, nem pedig mástól várva a megoldást, míg szép lassan mind megsülünk.
A II. Miskolci Ötletmaraton – Versenyfutás a klímaváltozással című rendezvényt november 10. és 12. között rendezi meg a főszervező Dialóg Egyesület, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának közreműködésével. Jelentkezés és további információ a https://miskolciotletmaraton.hu/ holnapon, illetve a Miskolci Ötletmaraton Facebook-oldalán – https://www.facebook.com/miskolciotletmaraton – található.