Hogy is van az a 48 óra?

Gyakran elmondjuk a Miskolci Ötletmaraton kapcsán, hogy 48 órán át tart a
rendezvény, erre utal a maraton szó a nevében. De mit is jelent ez pontosan? Két napon
át összezárjuk a résztvevőket, mint egy valóságshow-ban és nem engedjük ki őket, míg
ki nem dolgozzák a tökéletes tervet? Nem. Az alábbiakban a II. Miskolci Ötletmaraton
tervezett menetrendjének bemutatásával ismertetjük, hogy mire számíthat, aki úgy
dönt: versenyt fut a klímaváltozással.

A II. Miskolci Ötletmaraton – versenyfutás a klímaváltozással című rendezvényünket november 10. és 12. között szervezzük meg, helyszíne pedig a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium lesz.

November 10. – Péntek

15.00 – 15.50: Regisztráció


Miután véget ért a tanítás a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, 15 órakor átalakul az intézmény a II.
Miskolci Ötletmaraton helyszínévé. Ekkortól várjuk a résztvevőket, akik megérkezve
regisztrálnak és elmondjuk nekik a helyszínnel kapcsolatos legfontosabb információkat.

Fontos, hogy a regisztrációs csomag részeként mindenki kap egy vignettát, amire felírja a
nevét és jól látható helyre ragasztja magán, hogy míg a többiek megtanulják, mindenki
számára legyen egy kis segítség.

16.00 – 16.30: Megnyitó


A hivatalos megnyitó során moderátoraink igyekeznek minden fontos és praktikus
információt megosztani a résztvevőkkel. Olyan dolgokra kell gondolni, mint a helyszín
jellemzői, a keretek, a mentorok, a zsűri és a program bemutatása. Sokan segítik önkéntesként
a II. Miskolci Ötletmaraton lebonyolítását, akik bármikor segítenek, nyugodtan lehet kérdezni
tőlük.

A megnyitó során Molnár Aranka, a II. Miskolci Ötletmaraton szakmai koordinátora és Veres
Pál, Miskolc polgármestere köszöntik majd a résztvevőket.

16.30 – 17.30: Ötletbemutatás

Két típusú jelentkezést vártunk az Ötletmaratonra: ötletgazdákét és csapattagokét. Előbbiek azok, akiknek van egy elképzelésük, amit szeretnének projekttervé kidolgozni, ehhez pedig társakat keresnek. Utóbbiak azok, akik pedig a számukra szimpatikus ötlet mellett elköteleződnek és közösen gondolkodva fejlesztik azt.

Az ötletbemutatás ennek a folyamatnak a jelentkezés utáni következő lépése, amikor is az ötletgazdák maximum 3 percben prezentálják, hogy mihez keresik a társakat: mik a kidolgozandó pontok, ehhez milyen tudásra van szükség és hasonlóak. A cél már itt elkezdeni a „toborzást”.cA prezentációkat segíti, hogy a mentorok két kérdést tehetnek fel.

17.30 – 18.30: Piacozás

Ezt követi az egyik legizgalmasabb rész: a piacozás. A bemutatáshoz képest itt sokkal interaktívabbá válik minden. Az ötletgazdák kötetlenül beszélgetnek a potenciális csapattagokkal és igyekeznek meggyőzni őket, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

18.30 – 19.30: Csapatépítés

A piacozás végére összeáll a maximum hat csapat, amelyek mindegyike egy-egy ötleten dolgozik majd, amit vasárnapra kész projekttervvé fejlesztenek. Mivel nagy valószínűséggel egymás számára ismeretlen emberek kezdik meg a közös munkát, fontos hogy picit összerázódjanak. A csapatépítő etapnak ez a célja. A csapatmentorok segítségével kezdődik meg az ismerkedés mind egymással, mind pedig az ötlettel.

19.30 – Közös együttlét, vacsora

A nap zárásaként vacsorára invitáljuk az Ötletmaratonozókat. Ennek és minden étkezésnek is a helyszíne a Zrínyi Ilona Gimnáziumban lesz. A cél nem csupán teli hassal zárni a termékeny első napot, hanem jókat beszélgetni és közösséget építeni is.

2023. november 11. – Szombat

9.00 – 9.30: Napindító együttlét

Szombaton reggel összegyűlik az Ötletmaraton népe és mielőtt a csapatok külön-külön elvonulnának, áttekintjük a napi programot. Közben kis közösségépítő játékokra is lehet számítani!

9.30 – 12.00: Csapatmunka

Miután mindenki bemelegedett, megkezdődik a csapatmunka a mentorok segítségével: ötletelemzésre és tervezésre, illetve a szakmai mentorokhoz célzott kérdések összeállítására kell számítani a délelőtti etapban.

12.00 – 13.00: Ebéd

Jó munkához szól az ebéd. A feltöltődés mindenkinek jár!

13.00 – 19.00: Csapatmunka

Az ebéd után maratoni csapatmunka veszi kezdetét és az ötletek nagyja ekkor alakul át projekttervekké.

14.00 – 18.00: Speciális szakmai mentor konzultáció

A csapatmunka közben lehetőség nyílik a szakértő mentorokkal konzultálni. Ők előszeretettel segítenek a szakmai kérdések letisztázásában.

19.00 – … Közös együttlét, vacsora

A péntekhez hasonlóan zárjuk a napot: finom falatokkal és baráti szavakkal.

2023. november 12. – Vasárnap

9.00 – 9.30: Napindító együttlét

Szombathoz hasonlóan összegyűlik az Ötletmaratonozók népe és mielőtt a csapatok külön-külön elvonulnának, áttekintjük a napi programot. Közben kis közösségépítő játékokra is lehet számítani!

9.30 – 13.00: Csapatmunka

A csapatmunka ekkor már a projekttervek bemutatására koncentrál. A teamek összeállítják prezentációjukat, amivel a zsűrit igyekeznek meggyőzni délután, miután az utolsó kérdéseket is letisztázták.

12.30 – 13.00: Csapatfotózás

A rendezvény ideje alatt végig fotózunk majd, ez azonban egy olyan alkalom lesz, ahol minden csapatról külön készítünk képeket emlékbe.

13.00 – 14.00: Ebéd

A délutáni izgalmak előtt, mialatt a zsűri felkészül, az Ötletmaratonozók ebédelnek egy finomat.

14.00 – 15.00: Projektek bemutatása

Az eltelt másfél nap munkája ekkor teljesedik ki, ugyanis a csapatok prezentálják a hétfős zsűri számára, hogy milyen projektterveket dolgoztak ki. Erre három-három percük lesz, a zsűrinek pedig lehetősége nyílik két kérdést feltenni.

15.00 – 16.00: Zsűrizés, a várakozás nehéz percei

Míg a zsűri bölcs bírái mérlegelik a hallottakat, az Ötletmaraton népe izgalmas zöld megoldásokat ismerhet meg, hogy addig is elterelődjön a figyelmük az idegőrlő várakozásról.


16.00 – 17:00: Eredményhirdetés, zárás

A 2023-as II. Miskolci Ötletmaraton csúcspontjaként a zsűri ismerteti, hogy mit gondolnak a kidolgozott és bemutatott projekttervekről – és az is kiderül, hogy a „dobogón” milyen sorrend alakul ki.

A zsűri álláspontját Varga Andrea alpolgármester, a grémium elnöke ismerteti, majd a 48 óra tapasztalatait Molnár Aranka összegzi – ezzel pedig véget ér a II. Miskolci Ötletmaraton – Versenyfutás a klímaváltozással.

Mi már izgatottan várjuk a rendezvényt, amire van még néhány szabad helyünk. Regisztrálni ide kattintva lehetséges: regisztráció